Kőrbejáróka

AZ ÉLET NAGY JÁTSZÓTÉR, CSAK TUDNI KELL A MEGFELELŐ JÁTÉKOT KIVÁLASZTANI!

Micsoda átverés ez az egész

Még 10 nap és letudva a terápiám. Nagyon várom már, megviselte a szervezetemet a nagydózisú gyógyszerkúra. Mentálisan és fizikailag is sok már a terhelés, de kibírom már. Tegnap volt az első olyan nap, amikor is nagyon hosszú időt töltöttem csak pár perces pihenőkkel. Verseny volt és estére teljesen a fizikai erőm határát súroltam. 20. – án ismét vérvétel és utána nézik meg, hogy sikeres volt- é a dolog. Remélem, igen. Beindult a karácsonyi őrület, mindenhol tolongás és vitatkozás, mintha, nem lenne utána is élet. Nem kaptam még meg az E utalványt, ám már a boltokban megy az aggyozás, mit lehet venni rajta és teljes értékben le kell vásárolni, visszajáró nincs. Néha hosszú sorokat és jó kis veszekedéseket produkálva a boltban. Van, ahol mindent engednek venni, italt és vegyi árukat, ruházatot stb. Micsoda átverés ez az egész prémium meg mézesmadzag, az árak a magasban, és ahogy közeleg, az ünnep úgy emelik azon termékek árát, melyeket a szezon megkíván.

valamiből-----------valamit alkotni

nem egy Hilton étterem , ám jól esik így is

minden munka öröm volt

Keveset voltam mostanában, de beütött a munka és kihasználtam a jó időt. Felrúgtam mindenfajta magamnak és másoknak tett ígéretem, fogadalmam, de nem bánom. Lassan letelik a három hónap és igazán jó eredményeket produkálok. A vérvételek egyre biztatóbbak, de a végső szó a 20. utáni nagy vizsgálat adja. A kezdeti nehézségek után beállt a gyógyszerek hatása és már nem visel meg. Nem értek a leletek olvasásához, ám pár dolgot látok, hogy jobbak, sőtttttttttt, nagyon bíztatóak. Nem vagyok egy fellegekbe járó ember, de most örülök és repdes a szívem. Néha fáradok, fehér vagyok, de azt mondja a doktornő, hogy nem vészes, és majd el fog múlni. Addig is dolgoztam, dolgozok, nem akarok itthon ülni és sopánkodni. Visszatért a kedvem, és ha elfáradok, hát pihenek egy kicsit, a fiam és a haverja is olyan dolgokat bíznak rám, ami nem annyira megerőltetők. Na, ezt már nehezebb feldolgozni, lelkileg nem épen felemelő, ám kezdem belátni, hogy igen, halad az idő fölöttem. Az idén rengeteg munka volt és van, még karácsonyig is kitart a két meló. Ennek is örülök, a fiam 4 órában dolgozik, és most dől el, hogy véglegesítik – é nyolc órában. Azt mondja, hogy míg a hó kitart majd, maradni fog, hiszen 20 méterre lakik az óvodától és a havat el kell takarítani majd. Öröm, hogy közben pedig, voltak a munkák és így ki lett egészítve a pénze is. Nehezen tudtam nekik elmagyarázni, hogy a keresetet csak kétfelé kell osztani, nekem nem kell. Nem mintha felvetne a pénz, de neki és a haverjának jobban kell. - Akkor a rám eső részt, miért nem a fiamnak adom,? Mert, most nagyon egymásra találtak a munkába és hosszútávra kell tervezni, hiszen egy jó munkatárs aranyat ér. A mostani elosztás majd ilyen dolgokban fog realizálódni. Valaha magam is 25 évig dolgoztam együtt egy haverral, ismertük egymást, mint a rossz pénzt. Ám, minden munka öröm volt/már pedig, van olyan munka is/minden mozdulatunk az összeszokást képezte. A magán életben nem jártunk össze, de örömmel mentünk minden maszekmunkába, és a feleségek néha nagyon féltékenyek voltak. Na, nem lettünk mások, csak nagyon egy húrra pendült az agyunk. Még akkor is tudtuk, mit, hogyan kell mondani, ha nem találkoztunk, mert tudtuk, bízhatunk egymás szavába. Hát, ezért is mondtam nekik a pénz elosztását.

A jövőhéten verseny lesz, az év utolsó versenye. Most ,ebben az esős időben majd a szabadidőmben rátudok készül, edzeni. 

„A” generáción innen, a „Z” generáción túl

„Aki a múltját nem becsüli, a jövőt sem érdemli meg”

 

„A” generáción innen, a „Z” generáción túl

Sokan emlékszünk még azokra az időkre, amikor nagyszüleink órákig vártak a postán, hogy meghívják a szomszéd városba lakó ismerőst. Emlékszem, nagymamám konyhájában micsoda áhítattal hallgattuk a telepes rádióból felcsendülő operett muzsikát, vagy a vasárnapi focimeccsek közvetítéseit. Még nem sok embernek volt lemezjátszója, szalagos magnetofonja és még kevesebb családi házban lehetett televíziós adást fogni. A legkedveltebb közlekedési eszköz a drótszamár volt, és menőnek számított, akinek már „Panni” kismotorra is tellett a fizetéséből. Észre sem vettük, hogy micsoda rohamléptekben változott körülöttünk a világ, ma már minden, ami körülvesz, bennünket természetes dolognak tűnik és úgy is formálódunk a világhoz. Zsebben hordott telefonokkal kommunikálunk a világ másik felében élő rokonokkal. A fülünkbe dugott kis valamin hallgatjuk a legújabb zenéket, pár kattintással jutunk el bárhová az internet világában.  Szuper televíziók közvetítenek filmet, sporteseményt, koncert műsort, úgy, hogy a néző szinte kézzelfogható közelségben lát és hall mindent. Sokan azt hitték, hogy a hatalmas technikai, technológiafejlődés legnagyobb vesztesei az idősebb emberek lesznek. Ők lesznek azok, akik nem tudnak majd mit kezdeni a napi szinten megújuló masinákkal. Tévedtek. Az idősebb generáció átvette a ritmust, és napi szinten használja a technikásnál, technikásabb forgalomba lévő eszközöket. Nagyszülők”huzigálós” mobiltelefonnal a fülükön beszélnek a világ másik felében élő unokával. Futás és kerékpározás közben a fülhallgatón keresztül hallgatják a kedvenc zenéjüket.  Az internet világa szélesre tárta előttük is az univerzum kapuit. Chatelnek, blogot írnak, közösségi életet élnek a fiatalabb és idősebb sorstársakkal. A világ bármelyik szegletébe betekinthetnek a világháló segítségével, és még csak kisem kell lépni a szobájukból. Persze, amit nyernek a réven, bizony elveszítik a vámon. A technikai fejlődés révén szépen lassan leépülnek a közösen végzett programok. Kevesebbet olvasnak, szinte már alig küldenek levélpapíron íródott leveleket. A mai fejlődéssel haladókat kevés ember követi, még most is többen vannak azok, akik nem hajlandók, vagy nem képesek a korral lépést tartani. Ők még, délutánonként kiülnek a pletyipadra, papír alapú újságot olvasnak és aranybetűkkel írják a sorokat a levelekben. Ezekre a dolgokra csodálkoznak rá sok mai fiatalok, ők el sem tudják képzelni az életüket telefon és mindenféle más kütyü nélkül, nekik a régi hagyományt őrző dolgok már kuriózumnak tűnnek. Az „Y” és „Z” generáció nagyobb stresszként éli meg a régmúlttal való találkozást, mint a mai idősebb generáció teszi azt a legújabb találmányokkal. Igaz a mondás, és vegye minden generáció figyelembe, hogy haladni kell a korral, de nem szabad megfeledkezni múltról sem.


Ne csak elcsépelt szó maradjon az ünnepi jókívánság

„Mindent meg kell tennünk, amit csak lehet, önmagunkért. Ha csak hátradőlve siránkozunk a sorsunk felett, elfelejtjük, hogy azt csak, mi magunk befolyásolhatjuk”

 

Ne csak elcsépelt szó maradjon az ünnepi jókívánság

 

Pár hét és itt van a szeretetünnepe, ilyenkor próbáljuk véghezvinni azokat az, szeret teljes dolgokat, melyeket egész évben valami oknál fogva nem tettünk meg.  A nagy ünnepi forgatagban, rohanásban, gondoljunk arra, hogy az év minden napján úgy kellene élnünk, ahogy azt az ünnepek alatt magunktól és szeretteinktől is elvárjuk. Ne csak pár órára viselkedjünk másképpen, ne feledkezzünk meg arról, hogy az életünk minden percét mi irányítjuk. Mi vagyunk azok, akik a jót és a rosszat is előidézzük, elviseljük, mert az egész életünk magunkról szól. Küzdünk, hogy embernek maradjuk, még úgy is a nagybetűs élet sok megpróbáltatást ró ki ránk. Sok ember a másoknak megfelelés fóbiájával küzd, sutba dobva önérzetét, önbecsülését csak azért, hogy kétes értékeknek feleljen meg. Egyesek, olyan dolgokat tesznek meg, ami nem a saját értékeinek való. Ünnepek előtt valamiféle megszállottság vesz rajtunk erőt, megpróbáljuk bepótolni a bepótolhatatlant, megszeretni a megszerethetetlent. Persze, mire az ünnepeket letudjuk, ott marad a fáradság, a kiürült lelki érzés és a megmagyarázgatatlan nagy semmi. Azok az emberek, akik egész évben az ünnepi érzéssel élnek, azok tudják igazán megadni az elkövetkező ünnepek méltóságát. Nekik felemelő érzés karácsonyfát díszíteni, az ünnepi asztal körülülése, a családi összejövetel minden pillanata. Másoknak pedig, ki kellene lépniük a megfelelés érzéséből, abból, hogy úgy kell tenni mintha, pedig, nagyon más érzés hatalmaskodik bennük. Nem az ünnep méltóságát vonni kétségbe, de olyan dolgokat cselekedjenek, melyek az örömüket emelik ünnepi alkalomhoz illőnek. Megváltozott a világunk. A régi dolgok mára már nem azt jelentik, amit nagyanyáinknak, apáinknak jelentettek. Valaha státusz szimbólum volt Éjféli misére járni, mert akkor sokan letudták az egész évi vezeklésüket, vagy csak mert, a szomszédék is mentek, hát megyünk mi is. Nem megbántva a hívők lelki világát.  A mai fiatalok jó poénnak tartják, tisztelet a kivételnek. A fiaink, unokáink nem lelkesednek a nagy családi összejövetelekért, ők a maguk módján képzelik el az ünnepek meghittségét. Mi pedig, kételkedünk abban, hogy jó- é úgy nekik? Minden nézőpont kérdése, és ha megköveteljük a hagyományok tovább vitelét, nem biztos, hogy jól tesszük. Tartsuk tiszteletbe az ő véleményüket, életvitelüket. Mi régiek, sajnáljuk, hogy a hagyományok megszakadnak, de, így van ez rendjén, és gondoljunk bele, hogy mi magunk is átéltük ezeket a lázadásokat, mástakarásokat. Készüljünk úgy az ünnepekre, hogy a szenteste, vidámságról, és az egészévben jól végzet munka megkoronázása legyen, ne pedig a fáradság és kiüresedettség ültessen bennünket a fotel mélyére.

 

Ha elfelejtünk álmodni, azt is elfelejtjük, milyen az élet.

Shirley Maclaine

 

 

Őszikék

Nem érdekel, hogy valakik, akik nagyvagyonba csomagolják a kurválkodásukat, hordanak – é bugyit, vagy nem

Ismét „hatalmas” győzelem lesz a konzultációs kérdőív, így propagálja kormány, hogy 1,2 millió ember küldte vissza. A magyarok „ZÖME” kiáll a kormánypolitikája mellett. Kérdem én, mi van a többiekkel? Az én nevembe ne nyilatkozzon senki, van véleményem és néha hangot is adok neki. Persze tisztába vagyok vele, hogy egy csepp a tengerbe és biztos nem az én véleményem fogja elsöpörni a mostani maffia kormányt. Alternatíva???? Az nincs. Az esetleges váltás nagyon nem lesz jó, a mostani tragikus helyzetet nem tudja senki gyorsan kezelni, pedig, a többség gyors változást akar. A Fradi szurkolók nemrég kirobbantott balhéja egy tesztelés volt, az esetleges bukása után olyasmire készül a leváltott?! banda. Elnézést a mostani megnyilvánulásért, de ismét egy hülye valami borzolja a jó ízlés határait. Nevezetesen, a Luxusfeleségek mindenbe belemászó promója. Nem érdekel, hogy valakik, akik nagyvagyonba csomagolják a kurválkodásukat, hordanak – é bugyit, vagy nem. Micsoda példamutatás az egyszerű embereknek? Kilenc milla ruhára, olyan életvitel, ahol a pénznek már nincs értéke. Pedig, ők is kezdték valahol, csak elfejlették, hogy a szar még szar marad, hiába teszik üvegbe a spájz polcára. Az a baj, hogy mindenütt ezt tolják az emberek arcába. Faktorok, luxus prostik, celebek, igénytelen, agyuk nincs embereket favorizálnak és tesznek példaképpé a mai fiatalok számára. Hiába a …….nem érdekel, nem leszek olyan…..a fiatalok fejébe nagyon be tud maródni ez a fajta igénytelenség és butaság. Sajnos a jó példák a homályban maradnak, és nem kapnak olyan publicisztikát, mint a fenn soroltak.

csak egy telefonhívás

A nemzet gázszerelője igazán tehetne valamit, hogy a gáz fűtőértéke magasabb legyen, mert csak a gázóra pereg. Esetleg közbenjárhatna, hogy az általa birtokolt megyei lap a valóságról híreljen, ne a kormánypropaganda szócsöve legyen. Csak egy telefonjába kerül. Esetleg ha a telefonszámla gondot okoz , hát úgy járt.

Madár látta.

Dudált a gyár, és tudtam, hogy nem sokára madárlátta kenyeret ehetek, olyat, aminek nagyon különleges volt az íze, mert az édesapám táskája rejtekéből került elő. és mert a dolgozóját is megjárta. Imádtam azokat az ízeket, melyeket édesapám hozott vissza, haza, olyan ízek és kincsek voltak ezek melyeket az ember sosem felejt. Ma is érzem a zöld cukor ízét, amit valamiféle védőételként kapott a Járműjavítóban a fater/így hívtam/ és hiába hozott haza minden nap ugyan olyat, mint előtte ,soha nem tudtam megunni. Így voltam azokkal az ételekkel is, amiket a táska mélye rejtett, legyen az a legegyszerűbb zsíros kenyér, annak olyan íze volt, mint a legnemesebb szaláminak. Szegények voltunk és nem dúskált a fater sem az étkekben ,úgy is mondhatnám ,hogy nagyon egysíkúan étkezett ,pedig kemény fizikai munkát végzett. Előbb a reszelő vágóban volt köszörűs, majd mikor az megszűnt és jöttek az orosz diesel mozdonyok, átképezte magát mozdonylakatossá. Kis növésű ember volt hatalmas erővel és még hatalmasabb szívvel és lélekkel, nem emlékszem, hogy haragudott volna valakire is. A tabáni focipályán, vagy "Tulán" a Zagyva másik partján a kiserdőben is jelzett az a bizonyos biológiai óra, és bár mit is csináltam mindent eldobva farka felvágva rohantam a fater elé .Ideje sem volt leszállni a kerékpárjáról a kezem könyékig a táskájában kotorászott,és jó érzékkel tapogatta ki a MADÁRLÁTTA ENNIVALÓT. Azt hiszem nem volt olyan nap, hogy ne hozott volna valami "maradékot" és most utána gondolva szinte látom magam előtt, hogy a legfinomabb falatból is hagy egy falásnyit. Amikor beteg voltam azok a falatok segítették a gyógyulásom és mikor valami oknál fogva búsnak éreztem magam szinte kivirult az ábrázatom mikor lenyeltem a kis madárlátta falatkát. Ugyan olyan vehemenciával ettem meg azokat az étket is, amit a bográcsba főzött ,mert nagyon tudott főzni is, és olyan finomakat ,hogy a hetedig szomszéd is megnyalta mind a tíz ujját, ha evett a apa paprikás krumplijából. Tőle tanultam meg, hogy ha figyelünk, a természet miden félé jóval ellát bennünket, csak tudni kell ismerni és szeretni, amit ad és elébünk tesz. Hagyma leveléből és különféle bogyókból teát készíteni, és uram bocsá a béka combot sárba megsütni, a kisebb halakat szintén ugyan azon módszerrel elkészíteni. Nyárson készíteni a pirítós kenyeret, vagy kukoricát sütni a nyársboton. Rengeteg trükköt ismert, mert figyelte a természetet és csak olvasta a lehetőségeket, amit a táj és a víz nyújtott. Meg tanultam hálót fonni és horgot kötni, tudtam karikás ostorral hatalmasat pattintani is, bicskával fűzfa sípot faragni, és a fa kérgéből erős kötöző anyagot készíteni. Mégis ,a madárlátta finomságok és ízek azok, amiket soha nem fogok el felejteni, még ma is mikor dudál a gyár, szinte mehetnékem van a fater elé ,hogy könyékig kotorászhassak a táskájába . Sajnos, már 45 éve nem tudtam egy falatot sem lenyelni abból, amit a táska mélye rejtett.

 

ősziképek

Powered by Blogger.hu